Tényleg szükséges antivírust használnia Apple Mac számítógépén?

Graham Cluley, a Sophos vezető biztonsági tanácsadójának blogjából

Az egész egy állóvízbe dobott kaviccsal indult. Az Apple november 21-én frissítette egyik biztonsági közleményét, tájékoztatva ügyfeleit arról, hogy antivírus szoftver használatát javasolják.

A legtöbb ember nem is tudott erről a bejelentésről. Először én sem tudtam. Akkor hallottam csak erről, amikor megláttam az Intego cég alkalmazottai által írt ajánlást az Apple biztonsági blogjában november 25-én. Néhány nappal később egy emberes influenzából felgyógyulva blogot írtam egy új típusú Apple kártevőről és meg is jegyeztem, hogy az Apple már javasolja ügyfeleinek antivírus szoftver használatát.

Ennek ellenére ma, ahogy az Apple egy kis kavicsot dobott az állóvízbe, jelentések garmadáját indította el - és most már mi is egyre több új hírt látunk arról, hogy az Apple sürgeti a Mac felhasználókat, védjék magukat és számítógépeiket antivírus szoftverrel.

Szóval Önnek igazán szüksége van antivírus szoftverre az Apple Macintosh gépén?

Nos, nézzük a tényeket:

Tény 1: Mac kártevőt írnak meg és terjesztenek
Idén egyre nagyobb Macintosh kártevő aktivitást láttunk. Például augusztusban a Troj/RKOSX-A férget fedezték fel - egy olyan Mac OS X segédeszköz, amely segít a hackereknek hátsó-ajtó Trójai programok létrehozásában, és ezekkel hozzáférhetnek és irányíthatják az Ön Mac gépét.

Legutóbb pedig az OSX/Jahlav-A Trójai programot fedeztük fel, amelyet szándékosan helyeztek el weboldalakon, várva a Mac felhasználók látogatására.

Ez nem egy bemutató jellegű fenyegetés. Valós, és a rendszeres Mac felhasználók megfertőződhetnek ettől.

Tény 2: A Mac kártevők ugyanazokat a trükköket használják, mint Windows-os társaik
Apple Mac kártevőket ágyaztak be weboldalakra, olyan programnak megjelenítve magukat, amelyek segítségével Ön szaftos videókat tekinthet meg. Mire tippel? Amikor feltelepíti, a kártevő további kártékony komponenseket tölt le egy külső cég szerveréről.

Ez pontosan ugyanaz a módszer, amellyel sok Windows alapú támadás is működik. Ön meglátogat egy weboldalt azzal a céllal, hogy Paris Hilton, Angelina Jolie vagy más hollywoodi híresség egy meztelen videóját megnézze, és közli Önnel, hogy nem rendelkezik a szükséges codec-kel vagy az Adobe Flash megfelelő verziójával a videó megtekintéséhez. Amikor pedig Ön végrehajtja a frissítést - BAM! - már meg is fertőződött.

Tény 3: A Mac felhasználók ugyanannyira emberek, mint a Windows felhasználók
Azzal, hogy Ön egy sötét garbót visel és capuccinót iszik, még nem lesz kevésbé átverhető közösségi átverési technikák által, mint egy Windows felhasználó. A Mac felhasználók ugyanolyan mértékben szándékoznak pornográf videókat megtekinteni, mint ahogy a Windows felhasználók is.

A múltban jónéhány Mac felhasználó azt hangoztatta, hogy a Mac OS X rendszeren egy szoftver telepítéséhez meg kell adni a rendszergazdai felhasználónevet és jelszót, és ez a védelem.

Mire tippel? Ha Ön egy videó codec-ket akar telepíteni egy pornó videó megtekintéséhez, Ön meg fogja adni a felhasználónevet és jelszót.

Tény 4: Nem létezik annyi Mac kártevő fenyegetés, mint Windows fenyegetés
Valóban nem. A Mac kártevő fenyegetés továbbra is egy esőcsepp a viharban összehasonlítva a Windows vírusok által jelentett problémákkal. De attól még létezik és jónéhány hackelő bandát láttunk már, akik mindkét platformra írnak kártevőket, valamint támadásaikat beágyazzák bizonyos weboldalakba Mac fenyegetést létrehozva Apple felhasználók látogatásaira számítva.

Tény 5: A Mac felhasználók sokkal elégedettebbek a biztonsággal kapcsolatban
Az Apple felhasználói közösségben sokkal magasabb szintű a biztonsági elégedettség, mint a Windows felhasználók között. Ez annak a következménye, hogy az Apple felhasználóknak kevesebb fenyegetés miatt kell aggódniuk (lsd. feljebb a 4-es Tényt), és kevesebb veszélynek vannak kitéve, egyszerűen azért, mert a hackerek támadásaikat a Windows irányában teszik.

Azzal, hogy sok Apple felhasználó tévesen hiszi, ők valamiért immunisak az internetes biztonsági fenyegetések jelentette problémákkal szemben, megvan az a kockázata, hogy a Mac felhasználók a jövőbeni hacker támadások könnyű célpontjaivá válhatnak.

Tény 6: A Windows fenyegetések megfertőzhetik a Mac gépeket is
Az Apple Mac hardverében jelenlevő Intel-alapú chipek használata miatt egyre gyakrabban használnak Windowst a Mac gépeken, ezért a Mac gépek sokkal valószínűbben fognak Windows kártevőket terjeszteni, mint korábban.

Tény 7: Az Apple piaci részesedése növekszik
2008 folyamán az Apple Mac gépek rekordszintű eladásait láthattuk, jónéhány felhasználó váltott át PC-ről Apple-re a Windows Vista által kiváltott elégedetlenségek miatt. Ahogy az Apple Mac piaci részesedése növekszik, egyre valószínűbb, hogy a hackerek számára is jóval kívánatosabb platform lesz.

Visszatérve az eredeti kérdéshez, Önnek igazán szükséges antivírus szoftvert futtatnia Apple Mac gépén?

A válasz IGEN.

Még ha a probléma nem is olyan nagy, mint a Windows probléma, az adatai, az azonossága, Mac számítógépe túlságosan is értékes ahhoz, hogy veszélynek tegye ki azzal, hogy nem védi antivírus szoftverrel.

További információ angol nyelven