KSZF

Igen kemény szakmai feltételrendszert szabott a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF), azon konzorciumok számára, amelyek IT biztonságtechnikai termékeket kívántak szállítani a kormányzat számára a 2011 decemberében záródó ciklusban. A megajánlott termékcsaládokhoz való minősített szakértelmen túl a többfordulós rendszerben CISA, CISM, CISSP vagy ezzel egyenrangú szakemberekből kellett legalább kettőt felmutatni ahhoz, hogy a közigazgatás számára beszállítóvá válhassunk.

A TMSI Kft egyik kiemelt Sophos viszonteladónkkal, az R+R Periféria Kft-vel közösen indult és erőforrás-biztosító kültagként az Avisys Kft és a Flash4 Kft is besegített ahhoz, hogy az akadályokat sikerrel vegyük.

Ennek köszönhetően a Sophos termékek 5 év távollét után ismét rendelhetők. Ez sokak számára fog megnyugvást okozni, hiszen már évek óta probléma az, hogy az angliai székhelyű világcég kiváló termékei nem voltak kaphatók a közbeszerzés keretein belül. Az okok ismertek, azokat most nem részleteznénk. A Sophos teljes termékpalettája rendelhető, legyen az végpontvédelem, antivírus, anti-spam appliance, web-filtering céleszköz, URL-szűrés, valamint a néhai német Utimaco cég teljese Safeguard titkosítási termékcsaládja.

Végre a Windows mellett a UNIX, Linux, Mac, Open-VMS és Netware platformok is egy cég termékeivel egységesen védve lesznek.